A magyarfilmes előzsűri értékel

„Ma már mindenki tud fényképet készíteni,
fotóművész mégsem válik akárkiből.”

A rövidfilmes előzsűri közösen nézte sorra a nevezett alkotásokat és döntött a filmek KAFF-os sorsáról. A kétnapos munka után a magyar filmeket értékelő háromtagú bizottságot a nevezett filmek szelektálásának szempontjairól faggattuk, elmondták azt is, hogy miért tartották fontosnak, hogy a fesztivál korábban alkalmazott filmkategóriáit megváltoztassák, illetve beszélgettünk a legújabb animációs gyártási technikák minőségi és mennyiségi hozadékáról is.

A Veressné dr. Kozma Ilona, Kecskeméti Kálmán és Tóth Pál alkotta háromtagú grémium tagjai közt egyetértés volt abban, hogy a szerzői rövidfilmként nevezett filmek nagy része – a művészet feladatával összhangban – a lét valamely alapkérdését feszegeti, de sajnos ez legtöbbször sablonosan, közhelyszerűen valósul meg, hiányoznak az újszerű fogalmazásmódok. Kozma Ilona, filmforgalmazási szakember, a Nemzeti Tankönyvkiadó kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy éppen ezért kifejezetten tetszettek neki azok az alkotások, amelyek egy-egy apró ötletből indultak ki és azt frappánsan sikerült földolgozniuk, így például különösen kedvelte azokat a játékidejüket egy percre korlátozó filmeket, amelyek valamilyen kevésbé sablonos vagy túlmisztifikált gondolatot szándékoztak bemutatni. Ugyanakkor abban egyetértettek az előzsűri tagjai, hogy ők a nevezett filmek között nem találták meg azt a „robbanást”, amiről majd mindenki beszélni fog. De persze ez legyen majd a nagyzsűri feladata.

A filmek kivitelezését illetően Kecskeméti Kálmán fotóművész megjegyezte, „míg régen a filmek formailag talán nem voltak minden esetben kifogástalanok, de tartalmilag egyáltalán nem voltak sekélyesek, addig a mai filmekben hiába keresem a mondanivalót a technikailag bravúrosan megoldott képi világ mögött”. Az előzsűri másik két tagja osztotta Kecskeméti véleményét, miszerint ma már ugyan mindenki tud fényképet készíteni, fotóművész mégsem válik akárkiből. Tóth Pál animációs filmrendező hozzátette, annak idején, amikor a tévében hetente egyszer vetítettek animációs filmet, kultikus tisztelet övezte az animációt, még ha ezek a filmek olykor nem is voltak technikailag olyan tökéletesek. Ugyanakkor ma, amikor sokkal könnyebb animációt előállítani, és ennek megfelelően hihetetlen mennyiségben vesz minket körül az animáció, sokkal nehezebb dolga van az alkotóknak, hogy valami olyan új mondandót, tartalmat hozzanak létre, ami megéri a belefektetett aprólékos, kemény munkát. Mint kifejtette, „a mennyiségi növekedéssel párhuzamosan zajlik egy rohamos technikai és minőségi fejlődés is, de ezzel tartalmilag nem lehet versenyt futni, hiszen nem lehet annyi értelmes gondolatot kitalálni, mint ahány animációt naponta föltesznek a Youtube-ra”.

A rendező hozzátette, a látott filmek alapján egyre többen használnak olyan szoftvereket (szerinte gyakran lustaságból), amelyekben 2D-ben lehet manipulálni a képet, tehát egyfajta mozgást létrehozni és így elkészíteni egy „animációnak tűnő” filmet. Ugyanakkor ezekben a filmekben gyakran kidolgozatlanok, a vázlat szintjén maradnak meg a figurák, éppen ezért az előzsűrizés során azokat a filmeket nem is válogatták be a vetítési programba, amelyek már bosszantóan hanyagul voltak megrajzolva, ahol azt lehetett érezni, hogy túl kényelmesen akarta az alkotó megoldani a filmet. „Azt a minimumot el lehet várni ebben a műfajban, hogy az alkotók legalább kétszer próbáljanak meg lerajzolni egy figuratervet, hogy legyen miből kiválasztani a jobbikat” – tette hozzá.

Tóth Pál azt is kiemelte, hogy az animációnak a filmfesztiválok kiírásában szereplő meghatározása, miszerint képről-képre kell készülnie, ma már elavult, éppen az előbb említett számítógépes szoftverek segítségével könnyen előállítható és ennek megfelelően nagy számban készült filmek miatt. Ezzel szemben a filmformát forradalmasító 3D-s technika, amivel Tóth maga is dolgozik, nem tud olyan népszerűvé válni az animációs filmet készítők között, mivel 3D-ben lemodellezni a filmben szereplő összes objektumot, szereplőt, hátteret rendkívül munkaigényes vállalkozás.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a filmek minőségét nagyban meghatározza a filmpályázási rendszer is, aminek következtében nem tudnak az alkotások kiérlelődni, gyakran összecsapott, „kócos” forgatókönyvekkel pályáznak az alkotók. Fölmerült, hogy hiányoznak ma a filmgyártásból a szakmai műhelyek, a művészeti és dramaturgiai tanácsok, és a szerzői filmeket a rendezők sok esetben otthon, teljesen egyedül készítik el. Kecskeméti hozzátette, „már csak azért is szükség lenne egyes alkotóknak a külső szemre egy dramaturg személyében, mert sok a rossz ritmusú film, amelyek túl hosszúra nyúlnak, és így, még ha valami jó gondolat is az alapjuk, az szinte teljesen elveszik”.

Az előzsűri a szabályzatban foglalt jogai alapján létrehozott két új versenykategóriát (diplomafilmes és videoklipes kategória) és egy korábbit információs programmá változtatott (vizsgafilmek) a nevezett alkotások alapján. Ennek kapcsán Kecskeméti Kálmán kifejtette, hogy a diákok által készített diplomamunkák, illetve szakkörös filmek „bekeveredtek” a szerzői rövidfilmek közé, amelyeket ezeknek az új kategóriáknak a segítségével szerettek volna elkülöníteni egymástól. Kozma Ilona szerint az alkotók túlságosan is bátran és gyakran önkontroll nélkül nevezik versenybe a filmjüket, nekik előzsűriként pedig éppen az volt a dolguk, hogy kiszűrjék a fesztiválprogramba, illetve az egyes versenykategóriákba nem való filmeket. Hozzátette, szerencsére a fesztivál nagyvonalúságának köszönhetően megtalálhatóak azok a csatornák, ahol ezeket a technikai, illetve tartalmi színvonaluk alapján még tolerálható szakkörös, vagy diákworkshopokon készült munkákat le lehet vetíteni. Ennek megfelelően a KAFF, mint az egyetlen olyan fóruma a magyar animációnak, ahol kétévente a szakma összesereglik, betöltheti azt a célkitűzését, hogy a hazai animáció minél szélesebb körű látleletét nyújtsa.

Kozma Ilona fontosnak tartja, hogy az önálló kategória nemcsak kiemeli, hanem mintegy védőburokként veszi körül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült diplomafilmeket, hiszen így nem fognak az előző évekhez hasonlóan a rövidfilmes versenymezőben eltűnni, sőt, a frissdiplomás alkotók és az ő filmjeiken keresztül a MOME képzése is külön leteheti a névjegyét a szakma előtt. Az előzsűri szerint tehát üdvözölendő, hogy a 2011-es programban már sokkal tisztább és átláthatóbb lett a filmek besorolása az előző évek „keveredéseivel” ellentétben.

A vizsgafilmek információs programba sorolása kapcsán Tóth Pál kifejtette, hogy vonalat kell húzni a szerzői munkák, a diplomafilmek és az évközi hallgatói feladatok között, ez utóbbiakat megítélni nem a fesztivál zsűrijének, hanem az iskola szakmai tanárainak a feladata. Ehhez kapcsolódva Kecskeméti hozzátette, „már csak azért is kérdéses ezeket a filmeket teljesen önálló munkákként kezelni, mert a filmet jegyző hallgató mellett egy komoly szakmai konzultációs testület segíti a munkák elkészülését.” Kozma Ilona megjegyezte, hogy a diákfilmek között is volt pár olyan alkotás, amelyek az előzsűri szerint kiemelkednek a többi közül mind formailag, mind tartalmilag, ugyanakkor kellett egy egységes szervező elv, amely szerint a filmeket kategóriába sorolhatják. Mindazonáltal remélik, hogy a nagyzsűrinek lesz ideje a diákfilmek információs programját is végignézni, és egy-egy oklevéllel akár ki tudja emelni közülük azokat, amelyeket erre érdemesnek tart.

Az idei fesztivál fő témája, a zene és az animáció apropóján meglepően nagy számban nevezett animációs videoklipek idén először önálló verseny-, illetve információs kategóriába kerülnek. Az előzsűri tagjai szerint a filmek magas minőségi színvonala és formai frissessége miatt az idei fesztivál kínálatából ez a program ígérkezik az egyik legizgalmasabbnak. A videoklipek mellett az egyéb alkalmazott filmekből is gazdag válogatás állt össze a 2011-es fesztiválprogramba, ugyanakkor az előzsűri tagjai szerint ezeket a filmeket teljesen más szempontok szerint kellene zsűrizni mint az egyedi filmeket, hiszen minden egyes ilyen alkotás mögött egy megrendelő áll, aki gyakran nagyon komoly igényeket támaszt a filmek arculatát illetően.

Arra a kérdésre, hogy az előzsűri lát-e valamiféle közös vonást az egyes filmek között, Kecskeméti Kálmán kiemelte, hogy egyre több a Kovásznai György ismert rövidfilmje után „riportré”-nak elkeresztelt műfajban készült munka, amelyekben előre fölvett interjúkra készíti el az alkotó az animációt. Azonban Kecskeméti nehezményezi, hogy ezek a filmek csak olcsó, karikaturisztikus utánzatok, ráadásul a magukat dokumentumfilmként megjelölő alkotások hitelessége is megkérdőjelezhető, hiszen megvágott szövegeket hallunk, amelyekben erősen visszaélnek a riportalanyok személyiségi jogaival is.

Kozma Ilona elmondta, hogy ő kifejezetten várta azokat a filmeket, amelyek valamilyen módon hitelesen tudnának reflektálni közéletünkre, de ezek a kísérletek túlságosan is bulvárosak, és megmaradnak a verbalitás szintjén, ráadásul ezeknek a riportréknak a képi világa semmit nem tudott hozzátenni az elhangzó szöveghez. Ugyanakkor kifejtette, hogy az „igazi” animációs film elsősorban hosszú távon értékorientált, és talán amiatt, hogy a direkt politikum a kultúra világától lényegében idegen, az animációs műfaj ezt nem is tudja befogadni.

A filmek értékelése közben fölmerült, hogy a kortárs animációban immár tendenciaszerűen a klasszikus arányú figurák mellett egyre több az eltúlzott, elnagyolt, groteszk rajzolatú figura, „a szép esztétikai minőségének a helyét átvette a rút”. Kecskeméti szerint ez együtt jár a társadalom eltömegesedésével, a tömeg arca mutatkozik meg ezekben a filmekben, és mint mondta, „tudjuk, hogy a tömeg nem szép”. Kozma Ilona hozzátette, hogy szerinte ezeknek a filmeknek az alkotói a sablonok, a szabályok ellen akarnak szólni, „a polgárpukkasztás a céljuk, ami valószínűleg az animációs filmjeiken kívül az egyéb megnyilvánulásaikban is megjelenik”. Kecskeméti szerint ezekben a filmekben egyértelműen megmutatkozik, hogy a jelenben nincs meg az a morális alap, ami jelezné, hogy mi az, amit már nem lehet megtenni, és ami valami igényességet megkövetelne az alkotók, illetve a befogadók részéről. Kozma Ilona reméli, hogy nem ezek a pillanatnyi aktualitásokra hajazó munkák lesznek a maradandó alkotások, hanem amelyek klasszikus értékek mentén szerveződnek.

Az előzsűri tagjaival, az előző KAFF-okhoz hasonlóan, a fesztivál délelőtti szakmai megbeszélésein lehet majd találkozni, ahol mindig az előző napi versenyprogram alkotásai kerülnek majd megvitatásra.