Zene, Liszt, animáció

A film akusztikus rétegének komponensei, úgymint a zene, a zajok és zörejek vagy az élőszó az animációs filmek kiemelten fontos elemei. Az animációs rövidfilmekre gyakran tekintenek úgy, mint megmozgatott képzőművészeti alkotások, és így a filmek hangsávjára általában kevesebb figyelem jut.
Idén, Kodály szülővárosában, a 2011-es Liszt-évben a jubileumi tizedik kecskeméti fesztivál programjának vezérmotívuma a zene és az animáció kapcsolata, éppen ezért kiemelt figyelmet szentelünk az animációk audiovizuális megformáltságának.

Többek között előadást tart a világ egyik leghíresebb, többszörös Oscar-díjas animációs zeneszerzője és hangrendezője, Normand Roger Kanadából június 17-én, pénteken 14 órától a Kulturális és Konferencia Központ Színháztermében. Az előadáshoz kapcsolódó vetítés másnap, június 18-án, szombaton 16 órától lesz ugyanitt.

Válogatást mutatunk be a ma már klasszikusnak számító és az elmúlt évtizedben készült magyar animációs videoklipekből. Az Otthon Moziban június 17-én pénteken este fél 9-től az Illéstől kezdve az Omega vagy Hobó mellett ismét dalra fakad a Kistehén, majd pedig együtt izgulhatjuk végig Rambo és a Lenin-klónok küzdelmét a jól ismert Neo-klipben.  

A 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál programjában láthatjuk a jelenleg futó nemzetközi szemléken díjakat halmozó (és részben a kecskeméti stúdióban készült) Chico és Ritát Spanyoloszágból, amely a világhíres kubai Bebo Valdés zenéjén keresztül mutatja be egy szenvedélyes szerelem történetét.

Vendégünk lesz az Öreg zongora meséi című nemzetközi animációs sorozatprojektjével Oxana Cherkasova orosz rendezőnő június 16-án, csütörtökön este 8-tól a Kulturális és Konferencia Központ 32-es termében.

Ugyanebben az időpontban az Otthon Moziban világkörüli útra indulunk európai animációkon és népszerű amerikai mesefilmeken keresztül. Ami összeköti őket, hogy mind Liszt Ferenctől kölcsönzik a zenéjüket.

A két évvel ezelőtt elhunyt Dargay Attila ma már klasszikussá vált rajzfilmjében, a Lúdas Matyiban a szegény, furfangos libapásztor kisfiú történetét izgulhatjuk végig újból. A kultikus rajzfilmben ráadásként többek között Liszt Ferenc muzsikája is felcsendül a Városháza díszudvarán rendezett szabadtéri vetítésen június 18-án, szombaton este 9-kor.

Immár hagyományosan lesz homokanimációs show is: az idei KAFF-on Liszt Les Preludes-jét „nézhetjük végig” a világhíres animációs rendező Cakó Ferenc animációs tolmácsolásában a fesztivál nyitóestéjén, este 7-től a Kulturális és Konferencia Központban.

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 



Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies